Szeszt szuszakol belém
a vajákos élet,
hogy konzerválja testem
az álhatatlan könnyed létnek.
Édes méreg, nem a szívet aszalja,
ma éjjel testem lesz szajha.
A poharak összekoccanó hangja
pajkos asszonancia,
mely belehasít
a füstös kocsma zajba.
Teória és minden rokon gesztus,
mint köztünk szerelem és aktus,
lassan szeparálnak,
émelyítő szavaid minden kortynál
keserű hazugságokká málnak.
Szám izét még mérgezik csókjaid,
mégsem köpök székem alá lezserül
testem inkább lábaid elé terül:
csak arra várva
belőle használatra újra,
kedved, lelkem mikor exhumálja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése