Késő esti gondolatok

Utálom azt,a ki lettem,

nincs tetem,

nincs bűntény,

csak egy test nélküli lény,

ki szavadra vár,

az idő éjfél körül jár,

a te sehol sem.

Igazából nem akarok írni,

Sem sírni,

csak várni, hogy elkövesd újra,

mit elkövetett előtted mindenki,

s a következő nem is tudja,

hogy az utolsó csavart ugyanoda fúrja.

Egy darab majd nálad marad,

s ha a többi magányos majd utána szalad,

Bekopog, elkéri s majd az ajtót úgyis rácsapod,

add vissza s te nem adod,

bér nélkül rabszolgának megkapod.

Hagyd, s hagyhatod,

senkinek nem hiányoznak a darabok.

Szavak és nem mondok semmit,

vágtatok a hajnal felé, ló nélkül meztelen,

páncélom a gyengeség s elrejtem,

hogy várad falaim,

s megmászni magam nem tudom,

végtelen történet, talán már nem is rímel,

szinkronban van az aszinkronnal,

pár sor úgyis kikerül,

s majd úgyis kiderül,

hogy egy gyenge szlam,

vagy egy szem,

az let fűzérem,

te vagy aki marad,

vagy egy másik, aki tovább halad.